2013. január 23., szerda
Keszthely
Keszthely 765 éves múltra visszatekintő település, a Balaton fővárosa. A város és közvetlen szomszédságának természeti adottságai a Balaton partján fellelhető történelmi emlékekben, és kulturális hagyományokban leggazdagabb településként ma is turisztikai, és szellemi központ. A patinás városkép, a különböző korok történelmi örökségének találkozása, a Balaton egyetlen korhűen felújított szigetfürdője sajátos hangulatot kölcsönöz Keszthelynek. A város központjában lévő sétálóutcán hangulatos éttermek, kávézók várják a vendégeket. Az ország legigényesebben helyreállított és berendezett kastélya a Festetics-kastély, különleges parkjával, a gótikus plébániatemplom a város főterén, vagy a tó történetét bemutató Balatoni Múzeum jól mutatja a város kitüntetett szerepét a Balaton partján. Keszthely nagy múltú iskolaváros és a környék kulturális központja, ennek köszönhetően régi hagyományai, és visszatérő rendezvényei miatt méltán nevezik a Balaton Fővárosának. Igyekeztünk városunk portálját úgy kialakítani, hogy a látnivalók leírásától kezdve a szálláshelyek felsorolásán és kulturális, szórakozási lehetőségek ismertetésén keresztül a virtuális várossétáig minden megtalálható legyen az oldalon.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése